hosszuszoru

Honlap

 Miért?

Falka

Kincsestáram

Eladó 

Várható

Szívtipró

Dönci

Történetek 

 

 

 

 

 

   

 

 

Az én kincsestáram

 

Ezen az oldalon szeretném közkinccsé tenni, a teljesség igénye nélkül, néhány Gazdi írását, melyeket azokról a kiskutyákról írtak nekem, akiket nagy szeretetben, megbecsülésben nevelnek, mióta tőlem hazavitték családtagnak.

 

 

Kedves Bea!
 
    Biztos haragszik ránk. Remélem a képek láttán megenyhűl a szíve! Nem régen értünk haza a nyaralásból és ezért nem tudtunk jelentkezni. Buffalo nagyon aranyos,
    okos, teljesen átvette az irányítást. Ő az őrszem egész éjjel. Az öreg Alex pedig nagyokat alszik. Nagyon jól megvannak egymással. Szeretnek együtt játszani.
    Sajnos elejétől kezdve nem tudtunk képeket csinálni, de a mostani képek mindent elárulnak. Nagyon sokat nőt, szépen fejlődik. Az orvos is elvolt ájulva, hogy
    milyen masszív kutyus a korához képest. Szeretnénk megköszönni Önnek, hogy Buffalo itt lehet velünk és örömet szerez nekünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
    Üdv.Kissné Ági és családja + Buffalo és Alex

Kedves Bea!

Mi vittük haza Athost május végén. Nagyon jól viselte az utazást hazáig, a kocsiban pár perc után kitalálta, hogy ha fekszik és nem áll, akkor nem csúszkál ha kanyarodunk, aztán pedig rövid időn belül elszunyókált és aludt Pécelig.

Nagyon hamar, 2 nap után rájött, hogy ha netán éppen nem lát minket, akkor sem rabolta el a család tagjait senki, vissza fogunk jönni, csak éppen főzünk bent, fürdünk vagy alszunk éjjel éppen. Így megszűnt a szívszorító siránkozás, ha nem vagyunk látótávolságban.

Pár nap alatt teljesen birtokba vette az egész telket, egyedül a kutyaház nem érdekli semmiféle szinten azóta sem, inkább a családot őrzi még álmában is, a bejárat előtti lábtörlőre tett takaróján szundikálva. Máshol nem hajlandó éjszakázni. Ha nem alszik, nagyokat játszik és tombol a kertben a szomszédban lévő 2 macska nagy bánatára, ugyanis mióta Athos pajti uralja a telket és első adandó alkalommal a kerítés tetejére kergetve száműzte őket birodalmából, ők még a kertünk közelébe sem mernek jönni.

Már két látogatást tettünk az állatorvosnál, megkapta a soron következő oltásait a kislegény. A doki néni azt mondta, szépen fejlődik, gyönyörű kutyus.

Pár nap után elkezdett ugatni, mostanra megismeri a szomszédokat. Akiket már többször beengedtünk, azokat nem ugatja hangosan, csak vakkantgat, ha a kapuban állnak. Idegenekre viszont hangosan ugat.

Iszonyatosan nagy kópé. Minden lehetőséget megragad a csínytevésre. Az a legújabb játéka, hogy elcsen mindent, ha 2 másodpercre másfelé nézünk, és diadalittasan elkezd elrohanni vele, ha vissza akarjuk szerezni tőle. Közben pedig néz, hogy megyünk-e utána vajon, vagy nem. Labdát az esetek 90 százalékában visszahozza, a maradék 10%-ban is visszarohan, csak a labdát hagyja el nagy lelkesedésében út közben J Imádja, ha a hasát simogatjuk, vagy vakarjuk.

A fűnyírót eddig legádázabb személyes ellenségének tekintette, de a múlt hét végén végül is végre sikerült a teraszon éppen álló gép hosszas szaglászása után úgy döntenie, hogy inkább mostantól békén hagyja, ezentúl nem intéz vad ugatásokkal kísért támadásokat az éppen álló szerkezet ellen. Borzasztóan kíváncsi, ő az első, aki mindenhol elsőként ott terem, hogy felderítse mi is van ott, és mindenki előtt furakszik előre, hogy megtekintse az éppen aktuális eseményeket.

A fogai szépen nőnek. Rág mindent, kivéve a saját dolgait, tálját, takaróját. Azt érdekes módon nem, csak a kezünket, játékait, zoknit és az összes minden más fellelhető általa rágcsálásra érdemesnek tartott tereptárgyat. Ma éppen a műanyag locsolókannát piszkálta le valahogy a helyéről és azt hurcolta diadalittasan az udvaron keresztül.


Mióta velünk van, egyértelműen ő vívta ki a kedvenc családtag címet és jók az esélyei az utca sztárja titulusra is. Minden szomszéd el van ájulva, hogy milyen nyugodt volt már pár nap után, illetve azóta is és milyen nagyon szép kutya. Nekünk meg persze közben dagad a májunk a büszkeségtől rendesen.

A legújabb hír, hogy péntek óta felállnak Athos kópé fülei.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy miénk lett ez a gyönyörű kis ördögfióka. Imádjuk. Nagyon sok örömet és szép percet szerez nekünk, mióta velünk van.Üdvözlettel 
 




Tisztelt Kun Bea
Velmira nevű kutyusról írok pár sort. Mira nagyon jól viselte az utazást. Végig
aludta az utat. Állatorvosi viziteket letudtuk.
Gyönyörűen fejlődik. Lassan 6 hónapos. Kb. két hete 22Kg-ot nyomott. Josera juniort
eszik. Az udvar teljes mértékben az övé.
Sokat játszik, nagyon szeret labdázni, nagyokat fut. Ha időm engedi hosszabb sétákat
is teszünk. Fiammal is jól kijön. A cicát gondosan távol tartja a háztól, így az
most csak szeretne hazajönni. Már a birtokvédelem rejtelmeivel is foglalkozik,
jelez, ugat amikor szükséges.
Nagyon örülünk ,hogy elhoztuk ezt a szép kutyát.  Sok örömöt okoz a családban
mindenkinek. Időnként bosszúságot is, de hát ez a dolga. Tenni, venni a ház körül.
Miráról küldök pár képet.
Tisztelettel
                     Pálfalvi Viktor

 

Bony,Lotti és Medve lánya

A lényeg azonban az, hogy nagyon okos, családot nagyon szereti és nagy mókamester.  Kutyák közül csak a nála kisebbekkel szeret játszani, a vele azonos vagy nagyobb kutyák esetében ő nem kezdeményez, inkább csak mögém
áll és onnan lesi az eseményeket. Kerti kutyaként tartjuk elvileg....gyakorlatilag esténként, amig a család el nem megy aludni,  benn heverészik a nappaliban. ( Néha az az érzésem,
hogy a tévét is nézi, de az biztos hogy a Kántort szombat délutánonként figyeli, ha Kántor ugat, ő is készültségbe helyezi magát. Az iskolában igazi stréber ( engedelmességi vizsgát tett 2 éve) látszik rajta, hogy mindenben meg akar felelni, néha már én szeretném hogy kicsit rosszalkodjon is.
Tavasszal általában bemutatókra megyünk a kutyasulival, akkor "nagyközönség" előtt is szerepelhet. Szerintem nem drukkos, nem jelent neki problémát, hogy sokan állják körbe.
Remélem a képek tetszenek majd.

 Kedves Bea!

Ígértük, hogy beszámolunk Zordon sorsának alakulásáról. Zordon
a keresztségben a Zseni nevet kapta, már erre hallgat. Az első
napokat velem töltötte a munkahelyemen, mert nem szerettük volna
egyedül hagyni, amíg nem szokja meg új lakhelyét. Március 11-én
átesett az aktuális oltásokon, ahol kiderült, hogy 9,6 kg-ot
nyom!!! Teljesen lefoglalja szabadidőnket ragaszkodásával és
társaság igényével. Nagyon okos, intelligens, figyelmes és
hihetetlen gyorsan tanul. Óriási megfelelési vágy van benne,
szinte lesi a gazdi akaratát. Napról napra változik, fejlődik és
természetesen újabb és újabb tevékenységekkel lep meg bennünket
(rongy tépés, ajtó kaparás, labdázás, a legújabb a minél
mélyebb gödör ásás). Láthatóan jól érzi magát, keményen
őrzi a házat, fegyelmezi a szomszéd kutyákat. Múlt hétvégét
szüleimnél töltötte, mert nekünk el kellett utazni. Itt sem
unatkozott, megismerkedett a édesanyámék 8 hónapos német
juhászával, Makkával. Nagyon sokat játszottak és birkóztak
együtt és nem utolsó sorban édesapám legnagyobb örömére
megtanította Makkát ugatni!

Ma egy hatalmas sétán van túl, most az igazak álmát alussza.

Egy igazi családtagra leltünk személyében, mindketten odavagyunk
érte, sőt tágabb családunk is nagyon szereti és ő ezt
viszonozza. Képeket mammutmail-en keresztül küldöm!

 Kedves Bea!
 
Ismét küldünk néhány képet a mi gyönyörű Bruce mackónkról! Igazi családtag lett nálunk,
egyszerűen imádjuk! Már szépen tud viselkedni, nem rág szét semmit úgyhogy mostanában
a szobában szokott aludni. Épp most kapott egy új alvópárnát, látszik is az egyik képen, milyen jól
tud rajta durmolni. Igyekszünk mindig valami újat tanítani neki, nagyon szereti ha foglalkozunk vele.
Szóval Ő egy tündér!
Köszönjük szépen a törzskönyvet is, szerencsésen megérkezett!
 
Üdvözletünket küldjük, Wágner család

Kedves Beatrix !

Zaránd szerencsésen hazaért Nógrád megyébe. Az utat hősiesen viselte, végig az ölemben volt.  Az első éjszakájának első felét a fotelban töltötte, reggel pedig a dohányzóasztalon ébredt. Mondanom sem kell, hogy előtte az asztalról mindent lepakolt. A kutyus imádni való. Nagyon köszönjük.
Üdvözlettel ! Csizmár Ilona

Szia Bea!    
 
Zeusz nagyon jól érzi magát a kerti környezetbe. Egy garázsban alszik, de kitud onnan jönni, ha akar. Az egész az övé, már az első nap után tudta, hogy az az ő helye és boldogan ment be oda aludni, ha fáradt volt. Hidegebb éjszakákon bekapcsoljuk neki az infra lámpát, ha fázik kéri is. Az első naptól kezdve nem sír, már az első éjszakán sem sírt 5percnél tovább, meg is lepődtünk hogy milyen bátor kiskutya. Teljesen felnőtt a feladathoz. Imád rágcsálni és harapdálni mindent ami az útjába kerül, még a nadrágunkat, cipőnket is. A kertbe rengeteget futkározik, már belakta az egész udvart. Megismerkedett a szomszéd kutyával is, aki szintén kan németjuhász, csak pár évvel idősebb. Már voltunk állatorvosnál is, hogy megkapja a következő oltást, és bátran viselkedett. Igaz, hogy megszeppent mikor elhoztuk a területéről ahol nagyon magabiztos volt. Az állatorvosnők többször is megjegyezték, hogy milyen szép kutyus. Túl volt a második oltáson is tehát. Mikor hazavittük az orvostól, egyből a megszeppent kiskutyából a szokásos magabiztos kisördög lett. Így szeretjük. Imádni való kiskutya.Rengeteget játszunk vele. Igényli is. Bottal rengeteget játszik, ronggyal is. Időnként labdázik is, de azt kevesebbet. Nagyon szépen eszik, nem volt az evéssel problémánk. Még csak 10 napja van nálunk, de szerintünk már sokat nőtt. Teljesen a szívünkhöz nőtt és úgy vesszük észre hogy ez kölcsönös. Akárhova megyünk, sétálunk a kertbe mindig jön utánunk. Szereti tudni, hogy mit csinálunk. Nagyon kiváncsi, értelmes kiskutya. A szeméből is sugárzik az értelem. Összegezve nagyon boldogok vagyunk, hogy elhoztuk, valamint hogy őt választottuk. Köszönjük szépen ezt a kis csibészt.
Mellékeltünk róla pár képet. Reméljük tetszeni fog.

Köszönettel: Glück család,Zeusz

Szia Bea!     
Örömhír, hogy a kis tökös Zeuszkánk már jól van és eleven „kisördög” módjára mindent cincál, tele van energiával.
Szombaton a Széchenyi hegyen voltunk a leadónál lévő füves részen, az aránylag tiszta és kevés kutya jár ott. Hancurozott, futott utánunk és videokamerával készitettünk róla felvételt és telefonnal is. Még baba-kutya de annyi kép van róla, kell is mert napról napra nő.
Ma a Tabánban sétáltunk kicsit, aranyosan jött utánunk, de amikor megunta odament a kocsihoz és a hátsó ajtónál leült, ott ahol kiszállt. Nagyon okos. Első napon már hozta utánam a vizes edényét még viz is volt benne.
Ma először vakkantott kettőt is amikor készitettük a reggelijét. És ma először du. az ébredés után a kisszobából beszaladt és csóválta nekem a farkát, nagyon aranyos. Tegnap már a nyitott autó ajtójához ment és ágaskodott, be akart szállni. Egyelőre csak a hátsó ülésen utazunk, ott vigyázok rá. Mellettem alszik az ülésen és ha felébred bemászik az ölembe. Kint ha kiszaladgálta magát odajön hozzánk és leül szembe velünk a cipőnk elé és nyüszögve néz ránk és szinte könyörög, hogy vegyük fel.
Ma voltunk az Óbuda-Centerben az Alpha-Zoo üzletben ahová kutyusok is bemehetnek. A kocsiban az a bizonyos doboz amit nem használtunk most jól jött, én vittem Zeuszt az ölemben, Laci meg a dobozt. A bevásárlókocsiba beleraktuk a dobozt és abba a kicsit. Zeuszka aranyos volt, ágaskodott és kiváncsian nézegetett az okos szemecskéivel, sok csodálója akadt, dicsérték is. Mára is meg volt neki az élmény. Pont a doboz mellé még befért a 3 kg-s táp amit vettünk neki. Eucanuba puppy nagytestű kutyáknak  Lamb & Rice, azért bárányost, mert szegény Pacskerunk csirkeallergiás lett a sok csirkehús tartalmú Royal Canine-tól. Ezt ajánlották neki a boltban. Mérőpoharat is kértünk mellé, hogy biztosan tudjuk adagolni neki a tápot. Ez sokkal apróbb szemű táp és talán hamarabb felázik, később jobban elrágcsája majd.
Találtunk a boltban egy Royal Canine  Baby Dog nagytestű kiskutya tápot 5 hónapos korig. Az eladó szerint ugyanaz mint a Junior táp csak ez marketing fogás. A kódja 30-as, a Junioré 32-es amit tőled kaptunk. Tegnap kifésülgettem, nagyon jól viselte, nagyon óvatosan kutyakefével, nem is tiltakozott. Ma a lábamat rágta elég rendesen zoknin keresztül a tű agyaraival még fájt is. Nem lehet rá haragudni.
Az új tápjának a zsákját felboritotta, macerálta, érezte a szagát. Holnapra még van kevés rizs, azt megkapja még. Ma csináltam neki játékot a sok másik mellé amit nagyon kedvel. Seprűről madzagon lógatott rongy, a két végén nagy csomóval, nagyon jól vadássza, nagyon ügyes. A puszikat rögtön viszonozza, nagyon aranyos, nagyon szeretjük és boldogok vagunk hogy ilyen gyönyörű és aranyos okos kutyusunk van. Máris büszke kutyatulajdonosok vagyunk ISMÉTELTEN és ez nagyon jó érzés. Újra nylon zacskóval van tele a zsebünk, és ez igy van rendjén. De sajnos erre nem mindenki szedi a „dolgot” pedig vannak zacsik kirakva. De azért egyre többen teszik ezt. Itt nem is szivesen teszem le még Zeuszt a sok kutya miatt, maj csak az összes oltás után.
 
Visszatért nálunk az életkedv, és Laci egyáltalán nem is bánja hogy nem kell menni dolgozni, jót tettél velünk hogy eladtad nekünk Zeuszkát!
Egyszerűen imádjuk. Minden nap kocsikáztatjuk, jól viseli és nagyon szereti. Ma is lesz rövid kirándulás valahová ahol nincs sok kutya.
 
Majd írunk rendszeresen beszámolót a mi kis kedvencünkről.
Mellékelünk pár képet róla, az első kép Pacsker az előző kutyusunk.
 
Üdvözlettel   Vera, Laci és ZEUSZ

Szia Bea,
 
Marcsi (Manócska) a Német Juhász Fajtamentőktől említette nekem, hogy érdeklődtél felőlem. Örülök, hogy még nem felejtettél el :))
 
Volt itt néhány változás időközben, de mindenki nagyon jól van.
Azúr és Sába (Fáta) véd- és dacszövetséget fogadott az öreg kutyalányommal szemben és tüzeléskor sajnos sokszor nekimentek,  megharapdálták. Elég sokat jártunk akkortájt Gráf doktornál, hogy a sebeit lekezelje. Megoldást kellett találni, ami végül nem volt nehéz, hiszen időközben a kollégám (Marcsi ismeri, Ő Rezső) beleszeretett Sábába, így felajánlotta, hogy magához veszi. Azóta nála van Tárnokon és bizony igen jól megy a sora. Időnként őt is magával hozza, akkor aztán kifulladásig megy a kergetőzés :))
 
Tavaly meghalt az öreg kutyalányunk, így befogadtunk a budaörsi menhelyről egy Németjuhász szukát (a NJFM honlapon láttam Bree néven), aki nagyon nyomorultúl nézett ki, így megesett rajta a szívünk. Róla kiderült, hogy diszpláziás (nem is kicsit) és legalább 8-9 éves a fogai kopásából ítélve. Rettenetesen félénk volt, még vizet inni sem mert, ha közeledett felé valaki, azonnal lefeküdt és látszott a szemén a rettegés. Elképzelni sem tudom (nem is merem) miféle "gazdája" lehetett korábban. Persze azóta ő is kivirult, szépen szedett magára, gyönyörű a bundája és őrzi a házat nagy elánnal, most már sokkal magabiztosabb. Puszit oszt és igényli a simogatást, nem menekül az érintés elől.
 
Aztán egy szép november eleji napon felmentem a NJFM honlapjára és megláttam Robinsont - kész, végem is lett és most már Ő is itt van. Az Ő történetét biztosan ismered.
Tudod Bea, elképzelésem sincs, hogy nem hiányzik valakinek egy ilyen kedves, türelmes, szeretetreméltó, gyönyörű, hatalmas, nyugodt mackó, mint Ő. Picivel még Bárónál is magasabb, pedig tőle is leesik az emberek álla :)
 
Azért figyelemmel kísérem ám a Te honlapodat is - mindig nézem, hogy épp kitől várható alom, megnézegetem a fotókat a kicsikről, ájuldozom a szülők és a nagy tesók szépségén.
 
Megint csak gratulálni tudok a gyönyörű Falkádhoz, remélem mindannyian jól vagytok. talán nyáron megnézünk Titeket újra. :)
 
Addig is, Nagyon Szép és Békés Karácsonyt,  és persze Boldog Új Esztendős Kívánunk mindannyiotoknak, puszi

 

 

 Kedves Bea!
 
Bruce (Póker) 1. szülinapja alkalmából küldünk néhány újabb képet!
Egyébként jól vagyunk, Bruci szépen fejlődik és okosodik. Nagyon figyelmes, értelmes kutya,
igazi "okostojás", akinek  mindig, mindenről tudnia kell és soha nem maradhat le semmiről.
November elején fejeztük be vele az alapfokú tanfolyamot az iskolában, így már egy K99 E/1 oklevéllel
is dicsekedhetünk! Persze még bőven van mit tanulni, úgyhogy január elejétől
újból indul a suli...
 
Minden jót kívánunk és üdvözletünket küldjük: Bruce és a Wágner család

Szia Bea!                  
 
Bocsi, hogy nem jelentkeztünk, de most van pár fotó.
A kicsi Dongó nagyon jól van, szalad, nincs baj a lábával és jó az étvágya is. Josera juniort eszik, meg imádja akonyhai maradékot is, bármit megesznek.
Szeretne mindenkit ledominálni. De amúgy nyugodt nagyon, nem lehet könnyen a lelkébe gázolni.
Üdv,

Üdvözlöm!                  
Rambo szépen fejlődik.Megvagyunk vele elégedve.Járunk kutyasuliba és nagyon okos.Tetszik neki az őrző-védő.
Mindenkinek tetszik,csodájára járnak.Barátságos,kíváncsi,domináns,játékos.Szeretnénk jövőre fedeztetni.Ön szerint milyen korban érdemes?Megvárjuk míg 2 éves lesz?Mellékelten küldök képet!Üdvözlettel

 

 

Kedves Bea,               
 
a gratuláció elsősorban Nérót és Zsuzsát illeti, sokat dolgoztak mindketten az eredményért.
Azért az oktatás alanya - mármint Néró - tényleg nem semmi. Fogékonysága eszméletlen, Zsuzsa két nap alatt bármilyen agility feladatot meg tud neki tanítani. Utasításra pacsit ad, kézjelre forog, láb között szlalomozik, pedig ezek benne sem voltak a vizsgatételekben. Ha megtanul főzni is, kirakom az asszonyt :)
Örülök, hogy a képekről is lejött a bája és a kedvessége, mert valóban ilyen. Ez a nagyméretű, ijesztő, rettenetes kutya, minekután halálra rémisztette a környékbeli macskákat, megugatta a szemközti járdán sétáltatott kutyákat, a séta alatt lebirkózta az összes környékbeli ebet, az ölembe hajtja a fejét és úgy alszik el percek alatt, mint egy eukaliptuszlevéltől mákonyos koalamaci.
Márciusban újra kezdjük, vélhetően egy őrző-védő tanfolyammal. Néró határozottan  igényli ezt a fajta szellemi terhelést. Addíg, hogy el ne lustuljon, megdupláztuk az aktív, feladatokkal tarkított sétákat. Zsuzsa folytatja az agility képzést, én meg fizikailag tartom szinten Nérót.
A törzskönyv megjött, eszméletlenek a felmenők, ez kötelez minket is arra, hogy Nérót is ennek megfelelően kezeljük. Most már csak báró úrnak merjük szólítani :)
Bátyámék most vettek egy német juhász kölyköt valahonnan Szilvásváradról. Se állatorvosi papírok, se oltás, se törzskönyv, se ellenőrzött származás. Nagyon aranyos, de hát ők tudják...Vagy ők sem. Már az előző német juhászuk is diszpláziás volt, szegény kutyát - mivel arrafelé vadászok laknak - nem elaltatták, hanem lelőtték, amikor már járni sem bírt :((  Szerintem Te magasra helyezted a mércét, ami alá mi már nem mennénk le.
Sok sikert az új csapathoz, ezekből a gyönyörű kutyákból soha nem lehet elég. 
Érzelmileg pedig továbbra is a szerelem a megfelelő jelző, imádjuk egymást. Három napra elmentünk otthonról, nem is annyira a felnőtt fiaink miatt aggódtunk, hanem Néró hogyléte volt a legnagyobb problémánk. 
Szedek majd még össze fotókat a mobilokról és küldöm. 
 
Üdvözlettel:

Kedves Bea,
 
egy gyors jelentés: Néró a mai napon sikeresen vizsgázott a K99 középszint Ü/2 ( emelt fokozat ) követelményeiből, mégpedig 98 %-os eredménnyel.
Némi okkal vagyunk elfogultak a csibésszel szemben :))
 
Üdvözlettel:
 

 

 Kedves Bea                                             
 
Én vittem el Elvírát Szeptember 2.-án egy nagyon kedves barátommal.Akit már Linának hívnak.Biztosan emlékszik rám.Teljesen odáig vagyunk tőle a párommal.Imádjuk Őt de nagyon.Járunk kutyakiképzőhöz is úgyhogy tanítjuk folyamatosan.Nagyon okos kiskutya.Nagyon sokat nőtt és hízik is.Most volt 4 hónapos.A tejfogacskák még megvannak.Állatorvos is látta minden rendben van.Nagyon jól érzi magát,hamar megszokott minket.Még nem kaptam meg a törzskönyvet.Nagyon szép házat is csináltattunk neki.Nagyon boldogok vagyunk,hogy egy ilyen okos gyönyörű kutyus tulajdonosai lehetünk.

Mellékeltem pár múlt héten készült képet Primusról. Fantasztikus kutyus,
el sem hiszem milyen szerencsések vagyunk. Nagyon
mozgékony/szenvedélyes/temperamentumos, Nagyon klasszul viselkedik a
gyerekeinkkel, akik csak 3.5 éves és 14 hónapos. Nagyon gondoskodó/óvó a
gyerekkel, de a jó értelemben. Láttam amikor megállította a 14 hónapost,
nehogy lemásszon a lépcsőn. Nagyon jól szocializálódott a többi kutyával,
nem dominál vagy terrorizál. Minimum egyszer egy héten kutya találkozón
van több kutyával, amit nagyon imád.
Nagyon féltem egy másik németjuhász vásárlásától (a férjem imádja őket)
mivel az utolsó egy kicsit pszichésen gyenge volt (visszaküldtük a
tenyésztőhöz), de Primus már a család új tagja. Szóval kérem mondja meg a
tenyésztőnek, hogy nagyszerű kutya és nagyon szépen köszönjük neki.  

 Kedves Bea!                

Szeretettel küldjük Bruce (2009. p alom-Póker) legújabb képeit.
Nagyon büszkék vagyunk rá, gyönyörű szép kutyus lett belőle.
Kivételesen értelmes, könnyen tanul, úgyhogy szeptember elején
kezdjük vele az alapfokú tanfolyamot a kutyaiskolában.
Oviban is voltunk vele néhányszor, ott egy picit meg volt illetődve és eléggé tartott
a nála nagyobb termetűektől, de aztán végül sikerült feloldódnia.
A másik kutyusunkkal is szépen kijön (ahogy a képeken is látszik), nagyon jó természete van.
A vizet nagyon szereti, imád fürdeni!
Jól tesszük, ha továbbra is Happy dog táppal etetjük? Mi úgy látjuk, hogy szépen
fejlődik tőle. A csökkentett fehérjetartalma miatt választottuk ezt. Most csak zöld kagyló kivonatot kap.Esetleg kapjon mellé még valami kiegészítést?

Üdvözletünket küldjük, és sok puszit küldünk az összes kutyusnak:
 

 Kedves Bea,                 

beszéltél Zsuzsával telefonon, így hát tudod a legfrissebb híreket. Néró 8 és fél hónapos és okleveles kutya lett. Azért nem írtam korábban, mert meg akartam várni Néró vizsgáját, videót, fényképeket is ígértek erről nekünk. Aztán mi is kaptunk most egy kamerát kölcsön a 25. házassági évfordulónk megörökítésére, de elsőként természetesen Nérót vettük fel vele, ahogy kibelezett Shell benzinkutas ajándék labdáját a kilyukasztás után tovább amortizálja. Mivel mindíg macerás volt a képek átküldése, kiírom CD-re és postán elküldöm.
Hát, ez a kutya egy csoda. Ha már mint fennt, megemlítettem elmúlt 25 évünket, Néró olyat tud, amit én ez idő alatt nem tudtam elérni b. nejemnél. Olyan rosszat nem tehet, hogy néhány másodperces rosszallás után Zsuzsa ne simogatná meg a buksiját. Megrágott már négy rendszámtáblát az udvaron álló járművekről, felaprította a hátsó kert műanyag kerítését, kiásta a frissen elültetett virágokat. Neki ez el van nézve, bezzeg ha én megiszom egy sört, rögtön a nyakamba szakad az összes családi átok :)) Nekem már hajam sincs, viszont a Néró minden nap frissen van fésülve...
Adom a paramétereket: a marmagassága 62-63 cm, a súlya frissen mérve 45 kg. Vedlik a szentem egy kicsit, ezért szemre most kevesebbnek tünik, mint egy hónapja, de ez csak optikai csalódás. Megvártuk a vizsgát, a kutyadoki szabadságát, jövő héten kap új kullancscseppeket, szurit meg féreghajtót.
Vége az iskolának ( egyenlőre ), aminek mi nagyon örülünk. Az iskolai napokon reggel nem mehettünk el sétálni és ez már nagyon hiányzott mindkettőnknek. Néró most tényleg olyan, mint egy gyerek, élvezi a szünidőt. Sétáink során más kutyásokkal is találkozunk, akik nem győznek álmélkodni neveletlen kutyáik mellett, hogy Néró milyen jól kezelhető, irányítható. Ilyenkor azért hízik az ember mája...
Jó volt az óvoda és az iskola is. Szocializálódott, tudja kezelni az idegen kutyákat és az embereket is, békében sétáltatható, kiválóan irányítható lett bármilyen környezetben. Kora miatt néha még elkalandozik a figyelme, de ez természetes. Meg kellett szoknia a rendszeres autózást az oktatás miatt, ez is remekül sikerült, Zsuzsa az utóbbi időben már egyedül vitte őt az órákra. Ami külön öröm: az udvarról az autókkal, motorokkal való kiállás ma már gyerekjáték. Korábban nagyon féltünk, hogy esetleg kiszaladhat az útra, két emberes volt a kiállás, de most már fegyelmezetten ülve/fekve viseli, különösebb ráhatás nélkül is biztonsággal közlekedhetünk úgy, hogy Néró is egyben maradjon.
Gondolkodunk a további oktatáson is, de ezt csak őszre tervezzük, Néró és Zsuzsa is kicsit elfáradt a folyamatos terhelés miatt. Én ebben sajnos a munkám miatt nem tudok részt venni, korábban is úgy történt, hogy a Zsuzsa átadta nekem az információkat és én ennek megfelelően kezeltem Nérót.
Ami számunkra meglepetés: Döme kutyánkat ebben a korban a harmadik szomszédból kellett visszahozni, annyi kerítésen rágta át magát. Néró őseire Te is azt mondtad, hogy szabadulóművészek. Néró viszont - a hátsó kert kivételével - semmilyen idegen helyre nem akar kimenni, békében elvan a saját területén, nem rágja a kerítéseket és meg sem próbálja átugrani őket. Korához illő lázadása kimerül abban, hogy póráz nélkül, idegen területen néha 2-3 behívásra érkezik csak meg, ilyenkor ha megunom, elmegyek más irányba, ekkor kétségbeesetten magától vágtában rohan utánam. Szerintem jól érzi magát velünk és nálunk, ezért esze ágában sincs másfelé keresni az élményeket. Négyen, - ha jönnek a fiúk berátnői - hatan szeretgetjük, játszunk vele, miért is menne a szomszédba ?
De azért nagyon kölyök még: a reggeli séta után hosszú punnyadás következik, a hajnali ébredést viszont garázdálkodás követi: jelenleg nem működik a kapunk távirányítója, mert a mester mintegy 1,5 m vezetéket kiiktatott a rendszerből. Most várom a villanyszerelő barátomat...
A szokásai, meg ahogy alakulnak: korábban írtam, hogy fekve várja a gazda közeledését, minden ízében örömködve. De az is ennek az átoknak a szokása, hogy örömében köröz körülöttünk: 8-10 kört is megtesz egy laza reggeli találkozás után. Ha sétálni megyünk, kivárok néhány kört, csak ezután tudom rátenni a nyakörvet. A sétának meg annyira örül, hogy a pórázt a szájában viszi a kapuig. Ez az oktatók szerint tilos, de a kapu után abba is hagyja. Aztán: olyan csiklandós, hogy még. Az oldalát meg sem lehet simogatni, mert rögtön kapar a hátsó lábaival. Ehhez képest rögtön az oldalára fekszik, ha úgy érzi, hogy simogatni fogják.
Amúgy Zsuzsával most voltunk Cegléden, június 11-12-én, a fürdőben ( nagyon klassz ), de mivel ez egy ad hoc hétvége volt, nem akartunk zavarni, ráadásul motorral mentünk, így hát Néró sem volt velünk. Augusztus végéig tele a naptár, de egy kellemes szeptemberi hétvégén szívesen megmutatnánk Nérót Bea anyunak.
Isten ez a Néró: nem elég, hogy gyönyörű, ráadásul olyan okos, mint Einstein. És a gazdái egyáltalán nem elfogultak :))

 Kedves Bea,

nagy dátumhoz érkeztünk, Néró ma fél éves. Korához illően rendesen és rendszeresen, örömmel jár a kutyaóvodába. Kb. 34-35 kg-ot nyom, néhány - kutyákat nem ismerő ember - már átszalad a rettenetes vadállat elől az út túloldalára. Ők még nem tudják, hogy maximum véresre tudná nyalogatni őket...Fénykép alapján bemértük, Néró már most akkora, min Döme volt 7 és fél hónapos korában.
Az óvoda nagyon jól bevált Nérónak. Részint szocializálódik - most szombaton tucatnyi hasonló korú kutya volt jelen -, ezenkívül hihetetlen gyorsasággal fejlődik. A feladatokat lelkesen, pontosan, sokszor még a jutalomfalat nélkül is precízen végzi. A végrehajtandó gyakorlatokat többször vele mutatják be az oktatók, mint élenjáró tanulóval. Az oktatók nagyon kedvesek, szeretettel, pozitív befolyásolással taníttatják a kutyákat a gazdáikkal, számunkra igen szimpatikus módszerekkel. A kutyaoviba történő elvitel miatt autóba kellett szoktatnunk Nérót, ami olyan jól sikerült, hogy most már ha meglát egy nyitott hátsó ajtót, beugrik az autóba.
Néró annyira éltanuló, hogy idő előtt 1 hónappal korábban már iskolába javasolták, míg más fajtájú társaiból néhányat inkább az óvoda ismétlésére kértek. Az iskola már komolyabb lesz, de maximális figyelemmel a kutyák szellemi és fizikai terhelhetőségére. Amúgy www.kutyaduma.hu, a gazda nevelésére legalább annyi időt fordítanak, mint a kutyáéra, ami teljesen normális. Ha a buta kutya buta gazdájának a strasszal díszített nyakörv a legnagyobb problémája ( volt ilyen is )...?
Egyebek: múlt hét szombaton kihullott az utolsó tejfoga, túl vagyunk ezen is. Nérót a fogak váltása különösebben nem viselte meg. Az utolsó két tejfog kiesése előtt fülei gyönyörűen felpattantak, ettől most már kifejezetten marcona felnőtt kinézete van. Ezen kívül néha már próbálkozik a három lábon pisiléssel, de ez még nem tökéletes : )Apró jelzések miatt mostantól áttértünk a napi kétszeri kajára, remélem ezt az akadályt is könnyen veszi. Decemberben írtam még, hogy barátot találtunk egy öt éves német juhász lánykában. Hát Néró már azóta akkorát nőtt, hogy nagyobb lett a barátnőnél és játék közben állandóan feldönti szegényt.
Máris megkerestek utódok létrehozása céljából, de nekem részint nem tetszett az ara, részint megígértük, hogy erről részletes tájékoztatást adunk - amit közöltem is a szuka gazdájával, azóta csend ( jobb is ).
Átalakítottuk a programjainkat is, kora reggel már nem az udvarban játszunk, ezt már kinőttük. Ha az idő engedi, pár kilométeres sétékat teszünk a környékbeli dombokon, erdős részeken póráz nélkül. Sok futás, sok szimat. Nekünk már rég nem kellett a kutyaoviban megtanulnunk a behívást és engedést, mi ezt már sokkal korábban megtanultuk. A reggeli séta után azért Zsuzsa gyakorol vele ( behívás, engedés, apportírozás, fektetés ) egy keveset, hogy el ne felejtse a leckéket. Amúgy dehogy felejtené, Néró szerintem hatszor lekörözné Einsteint, olyan okos.
Esze mellett azért megmaradt - és meg is hagyjuk - csibész kölyökkutyának. Garázdálkodik az udvarban, most éppen rákapott az ásásra, az egyik tuját mindenáron ki akarja forgatni a helyéből. Zsuzsa próbálja nevelni, de igazából családi kabaréba torkollik, ha meglátjuk, hogy a kocsibejáron már megint fél köbméter föld van, mert kiásta a gazember fél kertet. A legnagyobb gaztett után is úgy néz az emberre, hogy haragudni egy pillanatig sem lehet rá. Mire felemelnénk a hangunkat, és lehordanánk őt a fa kérgének lehántolása miatt, már nevetünk és simogatjuk a sumák fejét. Van egy nagyon érdekes szokása: fekszik, meglátja valamelyikünket, nem kel fel, de a feje, a lábai és a farka mozgásából látszik, hogy rettenetesen örül nekünk.
Ez már sírig tartó, örök szerelem a család minden tagja részéről, és ami a legjobb benne, hogy kölcsönös.
Küldök majd képeket is, de igazság szerint azok a pillanatok, amik a legszebbek Néróval, nem megfoghatóak. Azok csak bennünk maradnak meg.
Míg ezt írtam, elszívtam egy cigit kint Nérónál, és elmondtam neki, hogy Bea anyunak írok. Képen nyalt, amít én úgy veszek, hogy üdvözletét küldi. 

Kedves Bea !                  

Küldjük az előző egy év képeit , lehet hogy a dátum nem mindig felel meg a valóságnak , sajnos rosszul volt beállítva. A fiatalemberrel minden rendben van , igazi zsivány , nagyon jó házőrző . Minden héten megnézem a honlapodat , a csodaszép kutyusaidat megcsodálom és mindig találok magamnak minden alomból egy-egy kedvencet , most Pollika vezet. Sajnos tavaly két haláleset történ a családunkban és a hosszan tartó betegségek , kezelések miatt nem volt időm jelentkezni. Áruljuk a házunkat és ha sikerülne eladnunk és elköltöznünk akkor szeretnénk egy kislányt Dyni mellé . Szeretném majd akkor kérni a segítségedet , hogy ugyan ilyen jó kutyust kapnánk tőled mint Dyni. Gyökerestül felfordította a családi életünket , de azt kell hogy mondjam ilyen kutyánk még soha nem volt. Ennyi szeretetet kedvességet egyiktől sem kaptunk csak a nagyfiútól. Néha mintha nem is kutya lenne , megért mindent , figyeli minden lépésemet , ha kell macska módjára dorombol stb. Nem kell jobban részleteznem mert Te köztük élsz és Dyni onnét való. Remélem a képek sikeresen odaérnek , lehet hogy sok egyforma is lesz amiért előre is elnézést , de imádom a pofiját. A lopásról nem szokott le , imád rámolni , játszani és emellett futóbolond is.
Idén majd többször jelentkezünk.

Minden jót kíván Dynamit és caládja 

Kedves Bea,

először is boldog új évet kívánunk, korábbi jókívánságaink a másik címre sajnos több kísérlet után sem mentek át.
Küldök néhány képet, sajnos nem túl jók, de mint korábban jeleztem, a legnagyobb bulik idején sötét van...
Néró karácsonykor komoly pánikot okozott. Kb. egy hétig passzív, ebből az utolsó 2-3 napon kifejezetten levert, 25-én már egyértelműen beteg volt, alvás közben is rettenetesen zihált, orra száraz volt, folyamatosan panaszkodott. Előjöttek a régi emlékek Döméről, nem tudtam, hogy a kutyához vagy magamhoz kellene inkább orvost hívni. Este kapta meg az állatorvostól az első injekciót, ettől a kedélyállapota látványosan javult, a zihálás is csökkent valamelyest. Erre az egy estére beengedtük az előszobába, kint csurom víz volt minden. A másnap délelőtti injekció kicsit leverte a lábáról, de estére már rendben volt a légzése, orra benedvesedett, aktívabbá vált. Eközben 1/4 Algopyrint kapott minden evésnél ( étvágya hál' Istennek rendben volt ). 27-én reggelre már kutya baja sem volt, már hajnalban hosszú játszással kezdtük a napot.
A frászt hozta ránk, de azóta... Mintha kicserélték volna, kettőzött energiával játszik, szalad, rág, rosszalkodik. Rettenetes csibész, de olyan természetesen, hogy - bár igyekszünk nevelni - nem lehet rá haragudni. Ő is tanult a betegségből, azóta rossz időben a házában alszik, és a pokrócot sem cibálja ki mindíg maga alól...
Sétáink már inkább futások, olyan fürge, de ez kell is, mert már 18 kiló a drága. Az első zsák kaja már csak egy-két napig tart ki, mivel nasi nincs, max. jutalom az elvégzett feladatért, ez azt jelenti, hogy nem etetjük túl. Újabban nagyon szépen eszik, már nem szakítja meg játékkal, öt perc alatt végez az adagjával.
Ma találtunk egy ideális játszótársat egy barátságos 5 éves német juhász lány személyében, a helyi kutyás téren remekül elvannak. A póráz itt nyugodtan levehető róla, hívásra mindíg visszajön, ezt még otthon az udvarban begyakoroltuk.
Félelmetesen okos, pl. megfigyelte, hogy a fém vizestáljának kiborítása és az azzal való csörömpölés után bárkit ki tud csalogatni a házból, részint hogy vizet adjon neki, részint hogy leszidja, de legalább addig is foglalkoznak vele :) Bár még nem védi, de elkezdte a rendszeres járőrözést a birtokhatáron.
Néró elérte azt, amit nekünk évek alatt sem sikerült: megcsináltatta a szomszéddal a kerítését. A néhány hónappal idősebb bullterrier kutyájuk átszökött hozzánk, Néró bezavarta őt a tuják közé, ahonnan az ki sem mert mozdulni. Gazdái így jobbnak látták megcsinálni a kerítést, minthogy a rémült kutyájukkal rendszeresen pszichológushoz kelljen járniuk.
Érdekes a játékstílusa: egyszerre több labdával szeret játszani, ha felkapja az egyiket, szalad vele a másikhoz. Akkor felkapja azt, az első elgurul, és így tovább. Ha ehhez még ott van a kedvenc cipője vagy a fa gurigája, akkor olyan a látvány, mint egy vidámpark.
Hát így vagyunk mi három hónaposan: eszünk, alszunk, játszunk, sétálunk és nagyon sokat szeretgetjük egymást. És amit családilag megállapítottunk: a legjobb dolog, ami 2009-ben történt velünk, az Néró.

 

Kedves Bea,

tudom, hogy b. nejem már többször is zargatott telefonon, ő igen aggódó típus, ezért aztán megpróbálnám objektív módon összefoglalni első hetünket.
Már a hazautunk sem volt egy matyó hímzés, még Cegléd határán belül kisebb hányással tisztelte meg a nagyérdemű az autót. Valamikori gépkocsivezetőként mondom, ilyen hosszú utam még nem volt. Öt perc alvásra tíz perc nyöszörgés jutott menet közben. Megérkezve Vácra már meg is tapasztaltuk az első gyönyörűséget: Néró ugat. Alig raktuk ki az autóból, a szomszéd kutyájának ugatására mértéktartóan, de férfiasan jelezte a terület birtokbavételét.
November 27-én szombaton hoztuk el a mestert, ezen a napon és még vasárnap is kissé megilletődött, mondhatni szomorú volt, bár jól evett. Hétfőn sikerült sétálnunk egy jót a közeli utcákon, ekkor megtört a jég: ettől kezdve feloldódott, ragaszkodik a család minden tagjához és a házhoz is. A feloldódás a korábban álatalad is említett elevenségében is megjelenik: aktív idejében rettenetesen pörög, fut, rohan, mindent megrág, mindent megcibál.
Nagyon erős egyéniség, már az első nap éjszakáján tudomásunkra adta, hogy a háza nem jó helyen van. Az ideiglenes kerítéssel megállapított éjszakai birtokát kevésnek találta, percek alatt kitúrta magát a kerítés alatt. Beadtuk a derekunkat, mivel látható volt, hogy Néró szinte ugyanazokat a helyeket kedveli, amiket régen Döme is előnyben részesített. Házát tehát felhoztuk a bejárati ajtó elé, az ideiglenes kerítést kinyitottuk. Ezt a csatát tehát Néró nyerte. 1:0 oda.
Mivel nem a lakásban akarjuk tartani, megvívtuk a harcunkat vele: 2 nap sírás-rívás, furcsa „fókahangok” kiadása, 1 nap nyöszörgés, ajtó ( plexi ) kaparás után Néró elfogadta, hogy az éjszaka a gazdák pihenésének az időszaka, nem arra való, hogy játszunk. Most már napok óta csend van éjszaka, sőt reggel már mi keltjük a csibészt. 1:1
Kaja: ez teljesen döntetlenre áll. Minekután kiderült, hogy inkább szárazon enné a tápot, már csak az jelent problémát, hogy együnk vagy inkább játszunk a lábtörlővel. Apa – ez vagyok én – kezéből persze mindent megennénk, de hát ez nem megoldás. Így aztán nehéz szívvel, de az idő lejárta után elveszem a tálat előle. Amúgy a mennyiséggel nincs gond, jól eszik.
Imádja a sok füvet a kertben, de nagyra értékeli a homokozót is, amit építettem neki. Ugyan a dolgát – természetesen – nem itt végzi, viszont igen jókat túr benne. Fokozatosan birtokba vette a területet, most már az egész telket magabiztosan járja be.
Minden nap sétálunk, az utcán nagyon jól visekedik, a pórázt jól tűri, idegen kutyákkal szemben nem agresszív, nem is félénk, de érezteti velük fajtája felsőbbrendűségét. Lerendezte a szomszéd macskákat is, egy határozott ugatására a két macska háromfelé szaladt, azóta nem piszkítanak a kertünkbe ( ehhez csak Nérónak van joga ). Nem hangoskodik, csak indokolt esetben vakkant néhányat.
Kuckóját vegyesen kezeli: nem idegenkedik tőle, de csak akkor alszik benne, ha közvetlenül az elalvás előtt beterelem. Reggelre viszont a berendezés garantáltan ki van rakva. Standard helye inkább a bejárati ajtó előtti nagyméretű lábtörlő vagy a konyhaablak előtti terület, ahová szintén egy lábtörlőt telepítettünk a Főnök kívánságainak megfelelően.
Nérónak egy hét alatt sikerült családtaggá válnia. Mindannyian imádjuk, átalakította az életünket. Jómagam az elmúlt 5 évben nem voltam annyit levegőn, mint azóta, hogy Néró velünk van. Reggel korán kelünk, először nagyon örülünk egymásnak, aztán játszunk, szaladgálunk, kajálunk, miközben a „kutyakaki kommandó” ( ez a feleségem ) rendet tesz a kertben. Délelőtt javarészt punnyadunk, kis pörgésekkel, rövid közös programokkal megszakítva ( ha a munka lehetővé teszi ), aztán délután jön a séta, megint játszás – itt már a fiaim is beszállnak -, szaladgálás. Az esti evés előtt még egy kis játék, aztán szunya.
Fizikailag szépen fejlődik, érezhetően egyre erősebb. Akik nem látták 2-3 napig, azoknak szemmel látható a növekedése. Okosodtunk is, néhány alapvezényszóra szépen reagál. A lakásba bejövetelről keksz nélkül is szépen le lehetett szoktatni, csak akkor van némi gond, ha olyan ember van az ajtónál, akitől nem fogad el utasítást ( pl. az anyós ). Játék közben nem vadul, a végtagok is leltár szerint megvannak. Érdekes, hogy használati tárgyakat nem, csak a játékait rágja, főként a két fagurigáját.
Sajnos kevés képünk készült, mert a legnagyobb közös hancúrok idején még vagy már elég sötét van, de azért küldök egy párat.
Remélem a testvérek és falkatagok is jól vannak.

Üdvözlet és köszönjük a sok segítséget: 

Szia Bea!      

Nem tuntunk am el, csak idaig nem volt internetem, csak igergetesek voltak hetrol-hetre. Most vegre van, ugyhogy gondoltam, irok gyorsan.
Meg kuldok sok kepet, mert azert azokat feltoltogettem a gepre eddig is.
Elmo, Deco, Pati - mindharman gyonyoruek, mindenki el van toluk ajulva. Szep nagyok is, a ket fiu 62 cm magas (ha jol mertem), es 40 kilosak. Igazi grizzly medvek, jo hosszu a szoruk is. Pati magassagat nem igazan sikerult megmernem, de o 24 kg, es egy igazi tunderke. Hizeleg, bujik, kozben "beszel", es ettol mindenki elolvad. Mindegyiknek all a fule, Elmonak mar nagyon reg es nagyon stabilan, Patinak meg neha lobog futas kozben, de majd megerosodik, Deconak meg nagyon sokaig hol allt, hol logott a bal fule, es mindig csak a bal, mar azt hittem hogy megserult, de most mar szep. (Emlekszem, az en elso nemetjuhaszom fule is 9 honapos koraig kajla volt, aztan egyik naprol a masikra felegyenesedett.)
Az uj helyuket azonnal birtokba vettek mind a harman, nagyon elvezik a nagy teruletet, mindig szabadon vannak. Elso ejszaka ota minden neszre rogton ugranak, es ugatnak. Pati viszont sokaig a hatterbol figyelt (es dirigalt), de most mar neki van sokszor a legnagyobb hangja. A ket fiu kozul tovabbra is Elmo az ur, es ezt - hogy a tobbiek el ne felejtsek - sokszor tudtukra is adja. Persze azert Deco se birka, ugyhogy pl. a kajajabol szo sem lehet rola, hogy adjon, bar neha-neha Elmo beprobalkozik - ebben sikertelenul. Mert tovabbra is haspokok, Pati is azza valt melletuk, de olyan szinten, hogy a szaraz kajajukra vizet kell ontenem, mert kulonben fuldokolnak, es versenyt csuklanak. Pedig nem eheztetem am oket! Es raadasul meg mindig mindenevok, a zoldsegektol a gyumolcsokon keresztul mindent de mindent felfalnak. A borospincebol azert lettek kitiltva, (nyaron, a nagy melegben oda jartak husolni, egyik kepen a ket alabardos alszik az ajtoban) mert a 14 kilos gorogdinnyet harman felbontottak, es MEGETTEK HEJASTOL!!! Csak cafatokat talatam belole. A szilvafa lelogo agait mind leettek, megeszik a bogarakat, kukacokat, lepkeket, mindent. Szegeny Pati egy darazzsal porul is jart, megcsipte belul a szajat, es bedagadt. A paradicsomborogatas azonnal leviszi a duzzanatot, ugyhogy felszeleteltem es megprobaltam, de o vagy 8 szeletet megevett borogatas kozben.
A ket fiu hangja felelmetes, de ez mar egy ideje igy van. Juliusban, amikor idekoltoztunk, es vittuk oket setalni, a szomszedok (akik eleg tavol vannak, es nem latnak be az udvarba) kerdeztek is, hogy hol hagytuk a szuleiket, akik ejjel ugatnak. Es akkor meg csak 4 honaposak voltak.
Okosak is, a hazba akkor se mennek be, ha nem vagyunk a kozelben, nyitva lehet az ajto. Es az utcara se mennek ki, csak ha mondjuk nekik, es azonnal visszajonnek, ha hivjuk oket. Sot! Ahol a kajajukat tartjuk, egy kulonallo helysegben, nyitott ajtonal, nyitva a kajaszsak, es hozza se nyulnak. Amikor evesido van, akkor is csak a talbol esznek, es csak a megszokott helyukon, amig szedem ki a talba, az orruk elott, addig nem torkoskodnak bele. Pedig ha valaki, akkor ok aztan falankak.
Viszont szeretnem megtanitani nekik, hogy idegenektol semmit ne fogadjanak el, ezt nem tudom hogy kell. Elmondod majd? Meg akarom iskolaba is vinni oket, ugy terveztem, hogy kb. 9 honapos koruktol, de lehet, hogy mar most fogom, ugyanis Deco, a nyugis kis Deco, 1-2 hete ugy bepoccent az egyik komuvesre, hogy le kellett fognom, a komuves meg jobbnak latta kimenni az utcara. Meg jo, hogy pont befejezte a dolgat, (pont az o kenneljuket epitettek) mert vissza se mert jonni. Elotte nyugodtan dolgozhattak, rajuk se hederitettek a kutyak. Ugy tortent, hogy az ember elkezdett jatszani veluk, es a Patihoz vagy rosszul nyult, vagy csak ugy nyaffantott egyet a kisasszony - mert szokott ok nelkul is nyafizni, mint egy ovis kislany - es a Deco erre a nyusszentesre nekiment az embernek, de ugy, hogy a hangjat nem lehetett hallani, csak vicsorgott, az osszes foga latszott, es akkorakat ugrott a foldrol, hogy mind a negy laba a levegoben volt, es celiranyosan csak a feje meg a nyaka fele kapkodott. (A kis kiralykisasszonyt nem lehet bantani!). Elmo csak tatott szajjal nezte a torteneseket, szohoz sem jutott. A masik ket komuvest nem bantotta, ok bent is maradtak, ez az egy huzta ki a gyufat. Ezert gondoltam, hogy ezt a tamado osztont jobb, ha kontroll alatt tudom tartani.
Es Ti hogy vagytok? A kutyusok? Elmo, Deco, Pati szulei? A fiam olyan sokszor kerdezi, hogy mikor megyunk mar el ujra hozzad a kutyakkal, de a koltozes ota az epitkezessel nyuglodunk, soha nem fejezodik ez be, mindig van itt valami munkas, kesnek, huzzak az idot, mar nagyon elegem van az atjarohazbol. Most, hogy huvosebb lett, talan mar vegre lesz egy kis idonk.
Most bucsuzom, kuldok ezen kivul masik e-mailban meg kepeket, mert nagyon sok egyszerre nem megy el (A datumokat hagytam elnevezeskent, igy legalabb egyertelmu, hogy mikor keszultek). 

Kedves Bea!                 

Változatlanul figyelemmel kísérjük a honlapodra felkerülő szebbnél szebb kutyusokról készült képeket. Sokszor elcsodálkozunk milyen gyorsan nőnek a kicsik! :)

Byron már szép nagy fiú lett! Nemrég elvittük dysplasia szűrésre, ami egy éves korban ajánlott. Az eredmény nem volt meglepő, szerencsére minden rendben van nála. Az orvos, aki készítette a röntgent teljesen le volt nyűgözve, hogy már régen látott ennyire szép és egészséges kutyát. El is kérte az elérhetőségeidet, hogy tudjon Téged ajánlani németjuhászosoknak.

Byront heti 3-szor, 4-szer visszük sétálni. Hihetetlen sok energiája van egyszerűen lefáraszthatatlan, de szerencsére most már az idő is jó, így hosszabb kirándulásokra is el tudunk menni.

A szép időre való tekintettel arra gondoltunk, hogy ha ráérsz, nagyon szívesen meglátogatnánk Titeket a jövő héten. Kérlek, írd meg, ha jó Neked valamikor és én felhívlak a könnyebb egyeztetés céljából! 

Csókolom!
A mi kis szemünk fényéről újabb néhány kép!
Nagyon jól döntöttünk , hogy elhoztuk ezt a kis csibészt rengeteg szeretetet kapunk Tőle!
A ragaszkodása semmihez nem hasonlítható! 

Csókolom!
Ahogy megígértem néhány kép ennek a hétördögnek a kis életéből!
Egyszerűen megbolondulok érte a szemem fénye lett már most!
Még egyszer köszönöm! 

Kedves Bea!

Köszönjük a karácsonyi üdvözletet, nagyon örültünk neki. Mi is minden szépet, jót kívánunk neked (-tek) és szerencsés új évet. Byron már kutyaiskolás, nagyon ügyes, de igazi "kamaszgyerek", tele van energiával, amiből több kilométeres rohangálás után sem fogy ki. Küllemre már olyan, mint egy felnőtt, de a lelke még egy gyerek, amelyet reméljük örökre meg fog őrizni. Vidám és kedves és szemet gyönyörködtetően szép. Már kicsi kutyaként is láttuk, hogy mennyire fogékony és mindent milyen könnyen megért. Nem meghunyászkodó, de végtelenül alkalmazkodó, minden megvan benne, amit az ember egy németjuhásztól elvárhat. Szóval, mostmár többedszerre köszönjük meg Neked, mert az egész családunknak nagyon-nagy örömet jelent, hogy ő igazi családtaggá tudott válni.

Szia Bea!

Először is köszönjük, hogy eljöhettünk Hozzád (-tok). Nagyon jól éreztük magunkat és nagy élmény volt látni a többi kutyit és Byron rokonait is. Ismét meggyőződhettünk arról, hogy a legjobb helyről került hozzánk ez a csodálatos állat. Nem volt itt a lehetősége annak, hogy láthasd, milyen fantasztikusan intelligens, fegyelmezett kis jövevény, bár úgy gondoljuk, hogy az apjából kiindulva ezt Te biztos egész jól tudod. Nap mint nap elvarázsol és meglep Bennünket az eszével és szeretetével.

Örömmel néztük végig a honlapra feltett, igazán jól sikerült képeket, visszaidézte azt az érzést, amikor ott voltunk. Köszi az elküldött linkeket is.

Sok szeretettel gondolunk Rád

                     

 Kedves Szeretteim !

Üdvözlök mindenkit a messzi távolból. Látjátok milyen szép nagylány vagyok már? Meg okos is meg aranyos is.... A Gazdám szerint hiperaktiv is meg túl rafinált is meg szélhámos is.... Ja és kiválóan kertészkedem is...amit állítólag nem nagyon kéne-de én szeretem és kész,ez az egyik hobbim. Valamilyen hobbija kell hogy legyen a lányoknak is nem? Na persze, majd horgolok nem..?!. Kötni viszont szintén tudok... a locsolótömlőre ...nagy csomókat..meg perforálom is...

Amúgy minden rendben... eszem,iszom,alszom..meg sokat rosszalkodom

Ma megugattam a fűnyirót! Utána többen biztattak,hogy ne aggódjak,lesz ez még jobb is...


Puszi mindenkinek!
Gina

Kedves Bea!

Már nem annyira látványos a változás Byronon, inkább csak a méretbeli átalakulása a feltűnő. Sokan azt hiszik, hogy felnőtt kutyus. Ők nem tudják, hogy még kisfiú, mert még mindig úgy pisil, mint egy kislány.
Nagyon sokat kirándultunk vele az elmúlt hónapban. Imád fürdeni és autóban utazni. A legmeglepőbb az intelligenciája és ahogy alkalmazkodik. Úgy utazunk vele, hogy észre sem vesszük, hogy kutya van a kocsiban. A fegyelmezettsége is nap, mint nap meglepetést okoz. Ha eltávolodik tőlünk, az első hívásra fordul és jön vissza hozzánk, még akkor is, ha éppen másik kutyával játszik. Amikor az utcán talál valamit, felveszi, de ha szólunk, abban a pillanatban elengedi. Biztosan a többi kutyád is nagyon okos, de őrá nagyon büszke lehetsz és hidd el, ezt minden elfogultság nélkül írom. Sokszor elképedünk rajta, hogy csak ennyi idős. Már nagyon régóta ül és fekszik, ha kérjük.
Szeptembertől visszük kutyaiskolába, a budaörsi Top-Mancs suliba. Ide 6 hónapos kortól vihető, de ő valószínű az oviscsoportot már kihagyja. Rögtön egyetemre mehet :)
Majd készítünk ott is képeket. Most is csatolunk egyet- kettőt ( vagy többet ), hogy lásd milyen szépen fejlődik.
Byron nevében is szeretettel üdvözlünk:

 Svájci fehér juhászkutyám

Fedezőkanok

 Macho

Aktuális

Érdekes

Weboldalak

Albumok

Gyerekekkel

Humor

Derűre ború

  

 

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
látogatottság
Indulás: 2009-09-10
 

Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu