hosszuszoru

Honlap

 Miért?

Falka

Kincsestáram

Eladó 

Várható

Szívtipró

Dönci

Történetek 

 

 

 

 

 

   

 

 

Búcsú Fantától 
 
 
 
 
 
 
Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték, szerették,
vagy netán egy-egy gyönyörű utódjának boldog tulajdonosai,
hogy Fantát  a mai napon 2004.01.29.
 gyógyíthatatlan betegsége miatt,
meg nem várva, hogy a kínok-kínjával távozzon
és addig is csak szenvedjen - állatorvos segítségével
- átsegítettük az örök boldogság birodalmába.
 
 
 
 
 
Bízom benne, hogy eme álmában is a legboldogabb, utolsó évére emlékezett. Mikor is nagy gyümölcsöskertjében "labdafák" között rohangálhatott, játszhatott és azokról ehető "labdákat" korlátlan mennyiségben csemegézhetett.  Sugárzott a boldogságtól, kaján vigyorral nyugtázta engedélyemet, hogy felugrálhatott egy-egy őszibarackért vagy
almáért, majd boldogan dobálta, gurította zsákmányát, s végül pihenésképpen jóízűen elfogyasztotta. Kis idő elteltével kezdte újra eme elfoglaltságát, biztatásomra, vagy a nélkül, de mindig kimondhatatlan örömmel, melyet még soha nem láttam előtte sem tőle, sem más kutyától.
Ez a felhőtlen öröm jótékony hatással kamatozott betegségének elnyomásában, mert ez által a végbél szarkóma miatti ürítési problémán is segített.
Fanta 1997. július 6-án született, hozzám 2000. novemberében került. Félidős vemhesen vettem tenyészszukának, ami nem zárta ki, hogy ugyanolyan családtagként kezeljem, mint a már meglévő, nálam született kutyáimat.
Jogai a falkában egyenrangúak voltak, mind a lakás vagy az ágy használatára. Kimagasló intelligenciájának köszönhetően, hamar megtanulta eme "újdonságok" rendeltetésszerű használatát.  Beilleszkedett a falkába és alkalmazkodott az új, de számára sokkal kellemesebb körülményekhez.
Előző életének tapasztalataiból adódó bizonytalanságok sokáig befolyásolták viselkedésében. Engem az első perctől elfogadott, de csak bennem bízott, más emberekben - különösen a férfiakban -  nem hitt. A velem töltött idő alatt lassan megtanult újra bízni, hiszen ha éppen rosszul reagált és viselkedése problémát okozott, ezért soha nem érte bántódás, mindenki megértette, hogy Ő a harapós és azt is, hogy miért az. Így aztán fokozatosan elmosódtak emlékei és visszatért ősi örökölt hite és bizalma az emberek felé.
Már éppen tökéletes volt, minden tekintetben kiváló, hibátlan családtag.
Különleges volt, mert képes volt tanulni az új tapasztalataiból és megbecsülte, értékelte jobb sorsát, ezt egyértelműen tudatta, kifejezte érzéseit.
 
Együtt töltött éveink alatt két almot hozott a világra, 2000.december 28-án 8 utódnak adott életet, majd 2002.október 11-én császármetszéssel 12-ből 6 élő bébi jött világra.
Ekkor már megtámadta a gyilkos betegség, ezért nem sikerült természetes úton világra hozni kölykeit - de persze ez akkor még nem derült ki. Amíg szoptatott nem került sor kivizsgálásra, de az elválasztás után azonnal.
 
Első gyanú a bűzmirigyek eltályogosodására irányult, de a decemberi műtét során láthatóvá vált. Hogy a tragikus duzzanat a végbéltájékon nem más, mint szarkóma típusú daganat, ennélfogva csak részben lehetett eltávolítani, hogy ne sérülhessenek a létfontosságú területek, A veszély így is ott lebegett a szövődmény fellépésére, mely a záróizmok működésének megszűnésével fenyegetett, mely a műtéti heg és kísérőfájdalomtól bekövetkezhetett volna. Ezt mechanikusan /nem túl gusztusos, de céltudatos igyekezettel/ meggátoltam kézi megtámasztással ürítéskor. Több mint egy hónap volt a gyógyulási időszak, mialatt és néha még utána is csipesszel, beöntéssel kellett beavatkoznom. Segítő akcióimat úgy tűrte, hogy értelmesebb ember nincs a földön, aki olyan engedelmesen és béketűrően viselte volna ezeket a kellemetlenségeket. Néhány hónap múlva elkezdett a daganat lökésszerűen növekedni és ezzel párhuzamosan két emlőben is megjelentek .
Mostanában már láthatóan kényelmetlenséget és nem tudni milyen gyakorisággal illetve mértékben fájdalmat okoztak Neki.
 
A kutyák nem jajonganak és iszonyú dolgokat is tűrnek, elviselnek zokszó nélkül. Én ismertem rezdüléseit, előttem nem titkolhatta, éppen mit érez.
Döntenem kellett - döntöttem - nincs jogom lelki önzésből, csak azért, hogy nekem ne fájjon a búcsú, tehetetlenül végignézni szenvedéseit, amíg rosszabbra nem fordul az állapota - hiszen menthetetlen, és egy újabb műtét, vagy azok sorozata értelmetlen.
Azt hiszem Ő is így gondolta, mosolyogva és farkát csóválva jelentkezett a halálért. Mindig elvárta, hogy megértsem, Ő pedig hálából próbált maximálisan megfelelni elvárásaimnak.
Nagyon jó, kedves barát volt, megbízható házőrző, gondoskodó anya, emellett szerette fajtársait, tisztelte a nagy falkát, sohasem volt velük agresszív, a békés megoldások híve volt. Akár meghunyászkodások árán beilleszkedett, sohasem provokált, vagy kötekedett.
Minden cselekedete és megnyilvánulása tiszteletreméltó és dicséretes volt.
Sajnos a rosszindulatú betegségek nem válogatnak aszerint, hogy a jobb sorsra érdemelteket elkerüljék.
Most tudom csak igazán, hogy eljött ez a pillanat, amikor búcsút kellett vennem egy olyan kutyámtól, aki bár nem a kezembe született és nem én neveltem kölyökkorában, de nagyobb a fájdalmam, amiért elveszítettem, úgy, hogy nem öregedhetett meg békében nálam, és így oly kevés volt, amit nyújthattam Neki. Csekély idő állt rendelkezésére és még rajtam is osztoznia kellett társaival.
Tisztelettel, elismeréssel és nagyon-nagyon mély fájdalommal, szeretettel búcsúzom Tőle.
 
 
 
 
Nyugodj békében FANTA.
 
 
 
 
 
 A kulcs
 A mátyásföldi reptér nagyon klassz hely. Szép,  nagy terület sétához és nyomozáshoz is. Történt egyszer, hogy a barátnőm a séta befejeztével visszaérkezve az autóhoz kinyitotta azt, majd gondolt egy nagyot, s újra fogócskázni, labdázni kezdett a kutyájával.
Most már igazán elfáradva beültek az autóba, de láss csodát, nincs meg a kulccsomó!
Lázas keresésbe kezdett előbb a zsebeiben, majd az autóban, később az autó körül, de a kulcs nem került elő. Sok remény nem volt.
A gaz magasra nőtt, s mindezt még hó is takarta. Ott állt a hóban, néhány hektár közepén egy kutyával és egy nyitott autóval.
Mentő ötlete támadt. Felhívott telefonon, én elmentem a lakásukba, ahol a férjet szerencsére otthon találtam, s a tőle kapott pótkulccsal kimentettem őket szorult helyzetükből.
Most már csak a másik, általam kitalált feladat izgatott.
Mire jó nyomozást tanítani a kutyának, ha a való életben nem vesszük hasznát?
Másnap ismét kimentem Cleopatrával a terepre. S láss csodát! A kutya egyszercsak lefeküdt, jelezve, megtalálta a keresett tárgyat. S valóban, az előző nap elveszett kulccsomót kapartam ki a hóból. Barátnőm nem akart hinni a szemének, mikor a csengetésre kijött, s én álltam a kapuban - kezemben a kulccsomójával.
 
 
Szép feladat, tudom ajánlani másnak is. De fogadjanak meg egy jó tanácsot! Jól láthatóan jelöljék meg a helyet, hátha elsőre mégsem sikerül. 
 
 
 
 

 Vissza a főoldalra

 Svájci fehér juhászkutyám

Fedezőkanok

 Macho

Aktuális

Érdekes

Weboldalak

Albumok

Gyerekekkel

Humor

Derűre ború

  

 

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
látogatottság
Indulás: 2009-09-10
 

Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu