Fajtatörténet
Svájci Fehér Juhászkutya
A fehér "német" juhász
A fehér juhászkutyafajta a német juhászból alakult ki, Európában, ezerkilencszázhetvenben jelent meg az első kan, amit Amerikából hoztak be Svájcba, de ekkor még a fajta tenyésztésből ki volt zárva, mert a fehér színt kihúzták a német juhászkutya standardjából, majd 1991-ben a Svájci Kinológiai Társaság felvette tagjai sorába a Svájci Juhászkutya Társaságot és ezzel megkezdődött az Amerikai-kanadai fehér juhászkutyák tenyésztése.
Hazánkban 1989-ben került ebből a fajtából három példány, ma kb. 200/300 db. található meg nálunk. Ezek a kutyák nem csak feltűnő fehér színük, hanem intelligenciájuk miatt is kitűnő figyelmet érdemelnek. Megtalálhatók, mint őrző-védő, vakvezető, lavinamentő, kábítószer kutató és nyomkutató képességük miatt, mint nyomozókutyának is számításba veszik. Külső megjelenésében a fajta jellemző tulajdonságai közül kiemelkedő: harmonikus, lendületes mozgásuk, jól eloszlott izomzatuk, egyenes hátuk, sötét szemeik és erőt sugárzó megjelenésük, igazi érző és értő társ, ki jó barátja az embernek.
Egy kutyafajta születése és útja az FCI elismertségig
Svájci Fehér Juhászkutya elismerésének története
A Berger Blanc Suisse (BBS) 2003. január elseje óta provizórikusan elismert fajta az FCI-n, mint világszervezeten belül, amely jelenleg 330 fajtát ismer el. A fajtaleírások (standard) az FCI-nél vannak deponálva.
Egy kutyafajta FCI általi elitmerésnek és bejegyeztetésének igen hosszú útja van.
Egy fajta kialakulása több tíz esztendőn át tartó folyamat. Van, hogy ez spontán megy végbe, és a célzott tenyésztés csak a végén csiszolgat a fajtán egy keveset, ám előfordul nem egy esetben, hogy először egy ember vagy embercsoport gondolataiban fogalmazódik meg, s célzottan hosszú és türelmes munkával tenyésztik ki a ma ismert eb változatot.
A svájci fehér juhászkutyával sincs ez másként. Meglepő módon e fajtára mindkét ismérv jellemző egyszerre.
|
A fajta története akár a római korra is visszavezethető, ahol már Marcus Terrentius Varro is leírt olyan terelő kutyákat, amelyeknek a színe fehér volt. Ezt a szokást megtartva a juhászok még a XIX. században németföld szerte is a fehér színű őrző ebeket preferálták, mivel azok így megkülönböztethetővé váltak a nyájra támadó állatoktól szürkületben is. Akkoriban az ebeket a jobb használhatóság reményében tenyésztették.
A svájci fehér juhászkutya fajta kialakulása erősen összefonódik a német juhászkutyáéval. Már a kezdetekkor megvolt a ma ismert színváltozatokon túl a fehér is. Sőt érdekes talán, hogy a mai német juhászkutya, fehér juhászkutya ősöktől származik.
Max von Stephanitz az 1880-as években, utazásai során, gyakran találkozott különféle juhászkutyákkal. Ekkor kezdett körvonalazódni benne az a gondolat, hogy Németországnak is szüksége volna egy saját nemzeti kutyafajtára. Víziója szerint a kutya kiemelkedően intelligens, ötvözi a munkakutyák kitartását és munkaszeretetét, jellegzetes megjelenésű, erős és jól izmolt, kiegyensúlyozott, erős idegrendszerű, magabiztos, jóindulatú, hűséges és odaadó társa gazdájának.
1891 után Stephanitz elkezdte felkutatni a célnak megfelelő kutyákat a tenyészete számára. 1899-ben Karlesruhe-i kiállításon barátjával Arthur Meyer-rel rátaláltak pár igazán különleges ebre melyek intelligens tekintettükkel és hegyes álló fülükkel vonták magukra a figyelmet. (ekkor még ez a fülforma nem volt elterjedt).
Megvásárlásukkor derült ki, hogy Hektor Linksrein és alomtestvére Luch, a Friedrick Sparwasser of Frankfort tenyészetében születtek 1885. elején. Hektort átnevezték Horand von Grafrath-ra és o lett az első bejegyzett németjuhászkutya.
Talán kevesen tudják, hogy e kutyák anyai nagyapja a 1879-ben született Grief von Sparwasser, fehér bundájú németjuhász volt, aki a 1882-es és 87-es hannoveri kutyakiállításon is részt vett. Grief és Lotta von Sparwasser pároztatása után született meg az első farkas-színű szuka Lene. Kastor és Lene frigyéből pedig a már előbb említett Hektor és Luch származik, akik az arányos testfelépítést, az álló füleket és a fehér bunda lehetőségét örökítették tovább leszármazottaiknak.
Amint látható Friedrich Sparwasser kutyáinak tenyészvonala igen fontos szerepet kapott a mai német juhászkutya és svájci fehér juhászkutya testfelépítésének és magatartásának kialakításában. Ha Stephanitz-t tekintik a fajta ősapjának, akkor méltán tekinthetjük a frankfurti Friedrich Sparwasser tenyésztőt, a fajta ősnagyapjának.
Nagyon sok Horand leszármazott örökítette a fehér színt, mint például Baron von der Seewies (1913) is, aki az első bejegyzett fehér színű német- juhászkutya volt.
Bizonyítottan màr a XIX. század végén is voltak fehér juhászkutyák a Habsburg házon belül, melyek kiválóan passzoltak a nemes lipicai lovakhoz. Ann Tracy tolük szerezte be tenyészállatait, amellyel később Amerikában megalapozta tenyészetét, majd - Stephenitz nyomdokaiba lépve – az egyik alapító tagja volt az 1913-ban megalakult első amerikai németjuhászkutya egyesületnek.
Több évtizeden keresztül elismert volt a fehér szín is, majd a 1920-30-as években a zavaros politikai helyzet hatására, a németországi tenyésztők úgy döntöttek, hogy a fehér színt diszkvalifikálják a német juhászkutya standardjából. A fehér faktort még a sötét pigmentáció ellenére is albinizmusra való hajlam, süketség, vakság, mentális zavarok és szőrminoséget rontó hatás örökítésére asszociálták, tévesen.
Mikor a világháború után a tenyésztést szinte az alapoktól kellett újra kezdeni, a fehér színt továbbra is tiltották. Ha született is fehér színű egyed, azt 1935. után Németországban nem regisztrálták, sőt egyenesen irtották. A háború és a szigorú szelekció ellenére máig fennmaradt néhány fehér németjuhász egyed Hollandiában és Németországban is az eredeti (Sparwasser-i) vérvonalból.
|
Sok európai, amerikai és kanadai tenyésztő kitartó munkájának köszönhető az egyedi fehér vérvonalak létrehozása. Az Amerikában élő svájci Agatha Burch 1970-ben tért vissza Svájcba, magával hozva Lobo nevű fehérjuhász kan kutyáját, akivel újra kezdte a tenyésztést Europában.
Martin Faustmann 1980-ban az NSZK-ban egy svájci tenyésztő - az USA-ból származó - fehér juhászkutyáját vásárolta meg továbbtenyésztésre. Egy évvel később Faustmann kérelmezésére a már szinte véglegesen kialakult fehér fajtát Amerikai-Kanadai Fehér Juhászkutyának (AC) keresztelik. Martin Faustmann kezdeményezésére, 1982-ben alakult meg Németországban az Amerikai-Kanadai Juhászkutya Tartók Egyesülete. Magyarországra 1989-ben került ebből a fajtából három kiváló példány (két szuka, egy kan) Martin Faustmann 'of Ronanke' nevű tenyészetéből. 1990-ben alakult meg a GWS (svájci fajtaklub), amely a kontrollàlt tenyésztést tűzte ki céljául. 1991-ben nemzetközi szinten is elismert fajta lett, Európán belül.
A magyar szövetség 1991-ben Amerikai és Kanadai Juhász Kutya Tartók Magyar Egyesülete néven került bejegyzésre Szombathelyen. Tenyésztési felügyeletével és vezetésével Dragovics Árpádot, a magyarországi fajtahonosítót bízták meg. A szervezet mai neve Svájci Fehér Juhászkutya Klub, székhelye Budaörs, elnöke Szabó Zsuzsanna. ( www.sfjk.try.hu)
Mivel a svájci szervezet érzett leginkább elhivatottságot a fajta tenyésztésében, ezért Svájc adta be a nemzetközi elismerésre a kérelmet is az FCI-nél. A fajtát francia néven (Berger Blanc Suisse) nevezték el. (a francia az egyik hivatalos nyelv Svájcban)
A fajta története is bizonyítja, hogy több évtizedes szelektálás szükséges egy fajta elismeréséhez. A szelektáláson (standard szerint) kívül a hiteles történet, és a fajta "egészségügyi státusza" is szükséges. Az FCI 8 különböző vérvonalat is előír, amelyet dokumentálni kell. Sok-sok fáradalom, dokumentumok felkutatása, a populáció értékelése, stb. szükséges egy fajta sikeres elismeréséhez! Ezek nagyon sok előzetes munkát jelentettek a fajta kedvelőinek és csak szoros nemzetközi összefogással sikerülhetett. Többek között német részről Brigit Stoll, osztrák részről Dieter Modl, svájci részről Gaby Frei-Dora neve érdemel említést.
Mikor e gyönyörű, intelligens, harmonikus felépítésű kutyáinkra nézek, azt kell mondanom, hogy megérte!
Kevés olyan kutyafajtát ismerek, amelyikhez hasonlíthatnám.
Ok a mi csillogó gyöngyszemeink! Nemes és gyönyörű, kívül-belül.
Írta: Szabó Zsuzsanna és Görög Ilona
Forrás:
/A cikk a HappyDog Elite újság
felkérése nyomán íródott./
vissza |